Településünk valamennyi polgára nevében szeretettel köszöntöm Önt a jó borok falujában, Nagyberkiben. Erdők, mezők, szőlőkkel borított dombok természetes szépségű tája szülőföldünk, mely a Kapos folyó völgyében terül el.  

Remélem, megnyeri tetszését honlapunk, melynek összeállításánál és frissítésénél arra törekszünk, hogy olyan információkat osszunk meg a hálón barangolóval, melyek segítik a látogatók eligazodását lakóhelyünk értékeinek és mindennapjainak megismerésében.  

Hiszem, hogy sikerül felkelteni érdeklődését falunk és az itt élő emberek iránt és hamarosan személyesen is üdvözölhetjük Önt.  

Deák Gyula
polgármester

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel a Kaposvár, Ezredév u. 13. szám alatti
KAPOSVÁRI FOGÁSZATI ÜGYELET KIZÁRÓLAG SÜRGŐSSÉGI ESETEKET LÁT EL!
Akinek komoly fogászati problémája van, az alapos megfontolás után induljon csak el, előtte lehetőleg hívja fel a fogászati ügyeletet a (82) 427-480-as telefonszámon, ügyeleti időben hétvégén és ünnepnapokon 8.00 - 14.00 óra között.

Dr. Csillag Gábor
Kaposvár Város
jegyzője



Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk a Nagyberki óvodába járó gyermekek szüleit, hogy a fenntartó Nagyberki Önkormányzat Képviselő-testületének döntése értelmében - hivatkozással az országos koronavírus veszélyhelyzetre  - a Manó Tanoda Óvodában 2020. március 17. napjától HATÁROZATLAN IDŐRE szóló SZÜNETET RENDEL EL!

Ugyanakkor a fenntartó - egyeztetve az Óvoda vezetőjével - lehetőséget biztosít azon egészséges gyermekek szüleinek, akik semmilyen más módon nem tudják megoldani gyermekük elhelyezését a fenti időszak alatt, hogy gyermeküket - Dobosné Kolarics Mária óvodavezetővel történt előzetes egyeztetést követően (telefonszám: 30/454-2838) - elhelyezhetik az ügyeletet fenntartó Óvodában.
Kérjük a Szülők megértését és együttműködését az előttünk álló nehéz időszakban!

Deák Gyula
polgármester 

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nagyberki Közös Önkormányzati Hivatal a koronavírus-járvány által kialakult országos veszélyhelyzet miatt a személyes ügyfélfogadást
2
020. március 16. napjától bizonytalan ideig szünetelteti.

Kérjük Önöket, hogy intézendő ügyeiket e-mailben a jegyzoberki@nagyberki.hu e-mail címen, vagy telefonon a 82/579-013, 82/579-007, 82/579-006, és a 30/620-4528 telefonszámokon jelezzék, küldjék hivatalunk részére. 
Megértésüket, türelmüket köszönjük!
Nagyberki, 2020. március 16.
Tisztelettel: Kaposvölgyiné Dr. Hangyál Margit          

 

A HÍRDETMÉNYT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK, TÖLTHETIK LE!

 A szövegért kattints a képre!

- a kedvezményezett neve: CSOMA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

- a projekt címe: A Kaposvár környéki településeken élők helyi identitásának erősítése

- a szerződött támogatás összege: 57 606 779 Ft

- a támogatás mértéke (%-ban): 100 %

- a projekt tartalmának bemutatása:  A projekt egy rendkívül széles összefogásra épülő, társadalmilag támogatott projekt, amely keretében 23 egymással érintkező önkormányzat alkot konzorciumot. A projekt célja rendezvényeken keresztül végzett közösségfejlesztés, amely a térség identitását helyezi fókuszba. A projekt keretében a rendezvényekhez közvetlenül kapcsolódó eszközbeszerzés mellett képzéseken vesznek részt a településekről jogosultságot szerző személyek, valamint tanulmányúton vesznek részt a résztvevők delegáltjai. A projekt közvetlen célja egy nagy, pozitív visszhangot kiváltó, a résztvevő települések teljes lakosságát elérő, a helyi identitást kihangsúlyozó projekt lebonyolítása, míg a közvetett cél képzett szakemberekkel a fenntartási időszakot követően is a közösségfejlesztés fenntartása.

- a projekt tervezett befejezési dátuma: 2021.12.01.

- projekt azonosító száma: TOP-5.3.1-16-SO1-2017-00007

 

 

 A szövegért KATTINTS a képre!

 A NÉBIH tájékoztatója megtekinthető: ITT!

Szövegért kattints a képre!

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Média ajánló

Sport Panzió és Étterem

Időjárás

     

Közigazgatási weboldalak